Csillaggyermek – Csillagfiú és Szent Lőrinc könnyei
Csillagfiú azon a fűszeres illatú nyáréjszakán éppen az édesapja hatalmas, csendes könyvtárában lapozgatott kényelmes karosszékében egy színes képekkel teli könyvet a Föld állatairól, amikor az ablakon kitekintve Fájdalmat pillantotta meg iparkodni valamerre. A hóna alatt összehajtott valamit vitt, a karján pedig egy fonott kosár lógott.
Csillagfiú az ablakhoz lépett. Alkonyodott, a Nap éppen lebukott a Tetejetlen Torony mögött, rózsaszínes, lilás ködbe burkolva a látóhatárt. Ahogy ott állt, az ablakból másokat is észrevett az ezüsthajú gyermek, akik a torony melletti dombra kapaszkodtak fel. Mindannyian különféle holmikat cipeltek magukkal.
– Valami történik odakinn! Megnézem, mi az! – közölte elhatározását Csillagfiú az édesapjával, aki éppen csak felnézett szemüvege felett és jóváhagyólag intett gyermekének, mielőtt lapozott volna a vaskos könyvben, amit olvasott.
Csillagfiú kíváncsisággal telve nyargalt fel a dombtetőre. Ott aztán meglepetésére együtt találta a barátait: Fájdalmat, Katát és a testvéreit és még néhány ismerős gyermeket. Pokrócra telepedve, halkan beszélgettek. Mindenki hozott valami finomságot, üvegekben italokat és apró lámpásokat, mintha sok időt akarnának a nyári éjszakában tölteni. Csillagfiú lehuppant melléjük.
– Mi történik itt és engem miért nem hívtatok? – kérdezte kissé megbántódva.
– Hááát, nem gondoltuk, hogy ez érdekel téged – húzta a szót Fájdalom, hogy időt nyerjen, mert nem igazán tudta, hogyan is mondja el, miért gyűltek össze a Tetejetlen Torony tövében.
– Valójában nem tudtuk, mit gondolsz erről és nem akartuk, hogy bánatos legyél – simogatta meg a karját Kata.
– Bánatos? De miért? – értetlenkedett Csillagfiú.
– Hát mert csillaghullás ideje van! A hulló csillagokban gyönyörködünk ma éjjel – bökte ki a kislány.
– Csillaghullááááás? Lehullanak a csillagok az Égről? – ugrott talpra Csillagfiú rémülten. A szíve össze-vissza vert.
– Persze. Ez minden évben megtörténik. Még tényleg soha nem hallottál róla? – kérdezte sajnálkozva Kata és értetlenül nézett Fájdalomra, aki immár harmadszor rúgta bokán, hogy figyelmeztesse, legyen egy kicsit együttérzőbb.
De Csillagfiú alig hallotta már. Futott, ahogyan a lába bírta, egészen a néne házikójáig. Türelmetlenül dörömbölt a vastag tölgyfaajtón.
– Na hát, mi olyan sürgős, hogy szét kell verni miatta a házat? – méltatlankodott a néne, de Csillagfiú most nem törődött a zsörtölődésével. Megragadta a kezét és kétségbeesetten hadarta:
– Nagy baj történik ma! A csillagok lezuhannak az Égről! – még kimondania is fájdalmas volt.
– Ó, hát arra gondolsz! Idén nem utaztatok el a szüleiddel a messzi Északra, ahogy szoktatok? Hiszen ilyenkor már a Jégóriások birodalmában lenne a helyetek! Az örök hó és jég birodalmában, ahol a szürke felhők gondosan takarják az égboltot éjjel-nappal – morfondírozott a néne, miközben apró, színes fiolát vett elő, megragadta Csillagfiú kezét és a tenyerébe öntött belőle pár cseppet.
– Idén nem mentünk, mert édesanya a testvérét ápolja. Édesapa pedig belefeledkezett egy vaskos könyvébe – közölte Csillagfú még mindig zakatoló szívvel.
– Tessék! Nyugodj meg! A csillagok ott vannak most is, ahol mindig. Éppen úgy, ahogyan hagytad őket, mielőtt a Földre érkeztél.
Amint a kék színű, illatos szer hatni kezdett, Csillagfiút elöntötte a béke és meggyőződés, hogy valóban minden rendben lesz.
– Az égi jelenséget, ami ma történik, de valójában már hetek óta tart, az emberek csillaghullásnak nevezik – fogott bele mondandójába a néne. – Én jobb szeretem Szent Lőrinc könnyeinek hívni őket és most elmondom neked az igaz történetét!
Lőrinc atya a Jó szolgálatában állt, egész életét a szegények és a betegek megsegítésének szentelte. Az Angyalok szeretete és támogatása kísérte, amiért ilyen jámbor és jószívű volt és jutalmul az elvégzett önzetlen munkájáért, gyógyító erővel ruházták fel őt. Lőrinc szeretete kincseit osztotta szét az emberek között, meggyógyítva őket a bajaikból, s mást sem kért cserébe, mint hogy legyenek ők is jók.
A mindig lesben álló Gonosz azonban csak a kincsek szót értette meg abból, amiről Lőrinc atya beszélt és irigy lett rá. Magának akarta a kincseket. Elfogta hát a barátot és gyötörni kezdte, hogy kiszedje belőle a drágaságokat. Lőrinc végül megmutatta a kincseit: a bénákat, a vakokat, az elesetteket, akiket csodálatos módon meggyógyított.
A Gonosz ekkor haragra gerjedt, hogy Lőrinc megcsúfolja őt és még jobban kínozta: azzal fenyegette, hogy tűzzel égeti a testét egy egész éjjelen át. Lőrinc azonban bátor volt és azt válaszolta a Gonosznak, hogy számára kedves a tűz, mert az a szeretet tüze, ami megvilágítja a legsötétebb éjszakát is. A hite megvédte Lőrincet a fájdalomtól, fel sem vette, amit a testével tenni akartak.
Az Égiekhez fohászkodott, de nem saját magért, hanem azokért, akik bántották őt és azokért, akik sehogy sem tudtak jók lenni. Könnyei patakzottak az arcán.
Az Angyalok végül megelégelték a Gonosz tetteit és megszabadítva, magukhoz emelték Lőrincet. Miközben az Ég felé tartott, Lőrinc könnyei még egyre hullottak. Ahogy magasabbra ért, a könnyek a Föld felett lángra lobbantak egy szemhunyásnyi időre, mielőtt eltűntek.
– A Földről Lőrinc ezüstös könnyeit úgy látjuk, mintha a csillagok lefelé tartanának az Égboltról. Amint felragyognak, az emberek valami szépet és jót kívánnak, mielőtt a fényük kihunyna. Az Angyalok így emlékeznek Lőrincre és ezzel veszik rá az embereket, hogy a fejüket az Ég felé fordítsák és a szépre, a jóra gondoljanak. A szívük megtelik reménnyel és szeretettel. Minden évben megkapják ezt az ajándékot az Angyaloktól.
– Ó, milyen szép – sóhajtott megkönnyebbülve Csillagfiú és elgondolkodva nézte, ahogy a néne immár a konyhában sürög-forog. Az öregasszony fekete kandúrja kíváncsian szaglászta mit pakolgat egy nagy asztalkendőbe olyan szorgosan.
Aztán egy kosarat tett Csillagfiú elé.
– No eredj: a barátaid már biztosan aggódnak miattad! Csak azért nem hívtak eddig csillaghullást nézni, mert féltek, hogy a lehulló csillagok látványa fájdalmat okoz neked. A szüleid is ezért utaztak el veled minden évben nyár derekán. De te most már tudod az igazságot. Tessék: egy kis madárlátta kalács, tej és aszalt gyümölcs. Csatlakozz a barátaidhoz és számoljátok meg, ki lát több hulló csillagot! – nyújtotta az uzsonnás kosarat az immár mosolygó Csillagfiúnak.
Az ezüsthajú gyermek könnyű szívvel nyargalt vissza a Tetejetlen Toronyhoz.
– Hát itt vagy! – ölelte át Fájdalom a barátját, s abban a percben Kata és a többiek is csatlakoztak hozzá. „Kicsi a rakás!” – kiáltották és hangosan nevetve birkóztak a hűvös fűben.
Aztán egymáshoz simulva bámulták az Égen feltűnő fényeket. A kívánságát senki nem mondta ki, de Csillagfiú érezte, hogy a szívüket betölti a szeretet és a bizakodás.
Éjfél után a gyerekeket hazakísérték a szüleik, s Fájdalom is elbúcsúzott, nagy ásítások közepette. Csillagfiú azonban még sokáig ült ott egyedül, az Eget fürkészve. Addigra a fű is harmatossá vált.
„Lőrinc könnyei a Földre érkeztek” – simította végig tenyerével a víztől csillogó, zöld pázsitot és arra gondolt, hogy a Világ csodálatos, ahol minden a helyén van.
Illusztráció: Siker 2021. Bt.
További digitális mesék a webshopból rendelhetők.
A digitális meséket e-mailben küldjük: Csillaggyermek – Csillagfiú és az Adventi Angyalok, Csillaggyermek – Kele és Kóla a Hangok Királyságában, Csillaggyermek – Csillagfiú és a Húsvét Angyala, Csillaggyermek – Csillagfiú és a Rejtélyes Szerkentyű, Csillaggyermek – Csillagfiú és a Csillagok Anyja, Csillaggyermek- Csillagfiú és Szent Lőrinc könnyei. Elérhetők a webshopban, a digitális mesék gombra kattintással: https://csillaggyermek.hu/index.php/megrendeles/